A Csiszolatlan gyémánt (Uncut Gems) című film főszereplője Adam Sandler, a népi vígjátékok örökös hülyéje. De a Csiszolatlan gyémántban nem az ő karaktere, Howard lesz A csiszolatlan gyémánt, hanem az igazi Sandler az, A csiszolatlan gyémánt. Mit művel itt kérem, mit művel! És hányszor írjuk még le, hogy csiszolatlan gyémánt? Ahányszor akarjuk, ez a legjobb! Szeretitek Sandlert? Nem? Mert bugyutaságokon kereste halálra magát? Akkor bújjatok ki a csigaházból, és nézzétek meg aaaaaaaa Csiszo...na azt.

  Én kibújtam és elkezdtem nézni, aztán 20 percig tipródtam, de komolyan belsőleg vívódtam, hogy folytassam-e, kell-e ez nekem (aaaaa, tudjátok mi). Ugyanis tiszta stressz a film, ordítanak, rohangálnak, a kamera folyton mozog, rezeg, a zenék nyomasztóak. De hát mégis mi folyik itt? Ja semmi, csak futunk Sandlerrel New Yorkban, valszeg Brooklynban, mert zsidó kereskedők vesznek körbe, ahogy Howard is egy közülük. Mindenkit ismer és főleg őt is mindenki ismeri és sajnos ez nem jelent jót, mert kábé mindenki pénzt követel rajta. Howard ordít, szalad, telefonál, fut a pénze és főleg mások pénze után. A peches seftesek királya ő, nem jön össze semmi, itt befolyik egy kicsi, de 5 perc múlva már ki is megy. Senkinek nem tud fizetni, de úgy csinál, mintha sikerülne - majd, egyszer, talán, ha nem is ma. Ezt csinálja évek óta, evickél, de nem megy rosszul, van szeretője, kéjlakja, csak az ár kemény ezért, mert full idegbaj minden egyes napja.

Rachel Weisz hasonmás-verseny / imdb

Visszatérve a 20. percre, szerencsére nem adtam fel a filmet, inkább hozzászoktam a stressz zilált megjelenítéséhez, így láthattam, hogy Howard kincsre bukkan (a csiszooooooo, tudjátok!), aminek nem csak ő lesz a rabja, hanem kosaras haverja is, és innentől tovább fokozódik a káosz, az üldözés. Howard pedig lassan beférkőzik a néző szívébe, és mi annyira drukkolunk neki, mint egy kisgyereknek, hogy sikerüljön már visszakapnia a játékát. 

  A finálé teljesen mellbevág, mert hiába készülünk 10 percenként arra, hogy most már tényleg valami borzasztó rossz dolog fog történni szegény Howarddal, vagy mellőzött családjával, vagy Rachel Weisz-hasonmás barátnőjével, a zárás így is meglepő. Howardból itt megint kibújik az ovis, annyira szeretné, hogy sikerüljön a nagy fogadás, most végre tényleg diadalmaskodhat, mert ő tudta, megmondta, bízott, hitt és tényleg, végre bejön neki valami! Igaz, nem sokáig élvezheti az ízét, de felülkerekedett minden vacakságon, balekságon. 

  Óriási film, el kellett volna jutnia az Oscarig és nem csak Sandler miatt, aki vitathatatlanul ász most, hanem a rendezők, a Safdie-testvérek miatt is, akik olyan körülményeket teremtenek, hogy szinte lehetetlen hibázni a színészeknek.

imdb

Minden egy irányba halad, legyen az a ritmikus techno, az izgága kamera, vagy Sandler mozgása - a káosz, a felpörgetett őrület felé, ami közben folyamatosan jelen is van a filmben. Ez vagy elkapja a nézőt, engem sikerült, vagy hagyja a csudába az egészet, mert fárasztja, nem érdekli, idegesíti.

És a témáról még nem is beszéltünk, pedig kell, hiszen az itt ábrázolt szerencsejátékos téboly nem olyan fontos-e, mint a Joker őrülési processzusa vagy a Házassági történet puha pokla? Sok millió embert érint Howard világa, a megvan-továbblököm-elbukom, a most jó-lehet jobb is-kockáztatunk-elbukjuk. 

  Csodálatos és fontos film, csak győzzük kibírni - legalább azt a 20 percet, utána már könnyebb!